Műtrágya beszerzése DBR
Műtrágya beszerzése DBR
Dinamikus beszerzési rendszer létrehozása, amelynek tárgya szántóföldi növénytermesztés során felmerülő őszi és tavaszi vetésű növények technológiába illeszkedő műtrágyák beszerzése az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. részére, illetve az Ajánlatkérő által évente meghatározott vetésterv szerinti növénykultúrák tápanyag utánpótlásának biztosítása. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban ismerteti azokat a termékkategóriákat és jellemzőiket, amelyek megvalósítása érdekében DBR-t kíván létrehozni. Jelen eljárás részvételi szakaszának eredményes lezárását követően, a konkrét beszerzési igény felmerülésekor Ajánlatkérő az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők részére küldi meg az ajánlattételi felhívást az EKR-en keresztül. Ajánlatkérő a DBR megvalósítása során a Kbt. 107. § (2) bekezdése alapján a rendszerben megvalósítandó konkrét közbeszerzésekre vonatkozó pontos műszaki leírást, mennyiségeket és szerződéses feltételeket a DBR-ben részt vevő részvételre jelentkező számára, az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg bocsátja rendelkezésre. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a BT-727, BT-5141, BT-5071, BT-5121, BT-5131, BT-5101(a), BT-5101(b), BT-5101(c), BT-728 mezőkben megadott címek a felhívásban technikai okok miatt kerültek rögzítésre, a tényleges teljesítési helyszínek az ajánlattételi felhívásokban kerülnek megjelölésre. Becsült mennyiség: Az ajánlatkérő által a DBR felállításának időtartama (36 hónap) alatt megrendelni kívánt teljes mennyiség becsült értéke nettó 50 000 000 Ft/év. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárás nem keletkeztet részére lehívási kötelezettséget. A DBR időtartama alatt az egyidejűleg tervezett egyedi beszerzések átlagos becsült, várható mennyisége minimum nettó 12 500 000 Ft. A DBR-ben meghatározott becsült mennyiség és az egyidejűleg tervezett beszerzési igények értéke tájékoztató jelleggel, a korábbi évek tapasztalatai alapján került rögzítésre, amelytől Ajánlatkérő a Kbt. 107. § (2) bekezdése alapján a DBR időtartama alatt a konkrét beszerzési igényeihez igazodóan eltérhet. Ajánlatkérő a Kbt. 107. § (2) bekezdése alapján fenntartja annak a lehetőségét, hogy a DBR megvalósítása során, az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg, az abban foglalt konkrét beszerzési igényre vonatkozóan – a konkrét közbeszerzések tárgyától és jellegétől függően – a részajánlat-tétel lehetőségek határozzon meg az ajánlattételi felhívásban. Főbb termékkörök: 1. Tavaszi vetésű növényekhez műtrágyák (fejtrágyák) 2. Őszi vetésű növényekhez műtrágyák (alaptrágyák) Teljesítések őszi igények esetén: adott év augusztus 31., tavaszi igények esetén: adott év március 31. A termékkategóriák további jellemzőit a műszaki leírás és a hivatkozott terméklista tartalmazza. A rendszer 36 hónapos hatálya alatt bármely gazdasági szereplő – az EKR-en keresztül a részvételi jelentkezése benyújtása és alkalmasnak minősítése esetén – csatlakozhat a rendszerhez.