Budakalász Város Önkormányzata közétkeztetési feladatot ellátó intézményeinek a teljes szerződlsi időszakra történő közétkeztetési feladatellátása, mely a mennyiségi eltérést és az opcióst is magában foglalja. A szerződési időszak két év, mely további 2 éves időszakkal meghosszabbítható a felek egybehangzó szerződési akaratnyilatkozatával. A szerződési időszak a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4.§ (3) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján került meghatározásra, mely szerint a közétkeztetési közbeszerzési eljárás alapján a szerződés legfeljebb 2 éves időtartamra köthető, mely a Kbt. szabályai szerint legfeljebb 2 évvel meghosszabbítható. Ajánlatkérő a hosszabb szerződési időtartammal egyrészt szeretné, ha a nyertes ajánlattevő hosszíbb távra tudna tervezni, különös tekintettel a főzőkonyhák megszigorított engedélyezési eljárására, másrészt a hosszabb időtartam alatt várható nagyobb megtérülésre tekintetel alacsonyabb ármegajánlásokat vár. A mennyiségi eltérés évi +/- 15% az alábbi okokra visszavezethetően: a) A napi adagszám csökkenhet az iskolai osztályok intézményen kívüli programjai esetén és a betegségek miatti lemondások okán. b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) bekezdés szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés. c) A közétkeztetési szolgáltatás iránti tényleges igény a szerződés teljes időtartama alatt előre nem tervezhető teljes bizonyossággal. Az ellátotti létszámot és az igénybe vett adagok számát befolyásolhatja különösen a gyermek- és tanulólétszám változása, a hiányzások, ellátási jogosultságok módosulása, rendkívüli események, az intézményi működésben bekövetkező változások, valamint a szociális étkeztetésben részesülő ellátottak körének bővülése vagy csökkenése. Kétoldalú opció egyrészt a kétéves szerződési időszak további 2 (1+1) évvel történő hosszabbításának lehetősége. 1. SZAKMAI AJÁNLATOT KELL BENYÚJTANI az ajánlatban, melynek részletes tartalmát a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A szakmai ajánlat egyrészt az ÁRAZOTT ÁRTÁBLÁZATBÓL ÉS A DIETETIKAI szakmai ajánlatból áll. Bármelyik szakmai ajánlati rész teljes hiánya az ajánlat érvénytelenségével jár, és korlátozottan hiánypótolható. Az Ajánlatkérő a beérkezett mintaétlapok és a hozzájuk tartozó dokumentációk értékelését a beszerzés tárgya szerinti szakértelemmel (dietetikus) végzi. Az értékelés alapját a dokumentációban rögzítésre kerülő, szakmailag megítélhető jellemzők, valamint az alábbiakban részletezett szempontrendszer képezi. A 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelettől való bármilyen eltérés esetén, ideértve a hiányzó vagy hibás kimutatásokat, a pályázat érvénytelenítésre kerül. Érvénytelen pályázatot Ajánlatkérő nem értékel. Érvényesnek nyilvánított pályázat esetén Ajánlatkérő részletesen megvizsgálja a becsatolt mintaétlapokat, az egy adagos nyersanyag-kiszabatokat, valamint az összes kért tápanyag- és egyéb kimutatást. A szakmai ajánlat részeként az ajánlathoz mellékletként csatolni szükséges: • A dokumentációban foglalt előírások szerinti, a 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglaltaknak megfelelő, a nyújtani kívánt szolgáltatást valóban reprezentáló mintaétlapok. • Az ajánlattevő által használt adagolási útmutató a 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról 4. sz. mellékletének megfelelő bontásban. • Az összes kért napi és összesített tápanyag-kimutatás, valamint a változatossági mutató számítások a lent részletezett formában és tartalommal. • Diétás étkezések mintaterve (lásd lentebb). 2. Ellátási kör, étkezési rend, becsült mennyiségek 2.1. Ellátási típusok és étkezési rend (Ajánlatkérői igény): • Bölcsőde: napi 4x-i étkezés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) valamennyi bölcsődés gyermek részére. • Óvoda: napi 3x-i étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) valamennyi óvodás gyermek részére. • Iskola: napi 3x-i (napközis) vagy 1x-i (menzás) étkezés az érintett tanulók részére. • Intézményi felnőtt étkezés és szociális étkeztetés (intézményben, illetve házhozszállítással). 2.2. Becsült éves létszámok és ellátási napok (a szerződés teljesítésének tervezhetősége érdekében): • Bölcsődei normál: 66 fő, diétás: 2 fő, 230 nevelési nap. • Óvodai normál: 356 fő, diétás: 9 fő, 220 nevelési nap. • Iskolai normál 3x-i: 551 fő, diétás 3x-i: 4 fő, 185 oktatási nap. • Iskolai normál 1x-i: 470 fő, diétás 1x-i: 6 fő, 185 oktatási nap. • Intézményi felnőtt: 42 fő normál, 3 fő diétás, átlagosan 220 nap. • Szociális felnőtt étkezés: intézményben 22 fő normál (+ 1 fő diétás), házhozszállítás 69 fő normál (+ 2 fő diétás), átlagosan 251 nap. 2.3. Napi adagszámok (tájékoztató jelleggel) – a kiinduló igény nagyságrendje: • Bölcsőde: reggeli/tízórai/ebéd/uzsonna ~ 68 adag/nap. • Óvoda: tízórai/ebéd/uzsonna ~ 365 adag/nap. • Iskola 3x-i: tízórai/ebéd/uzsonna ~ 555 adag/nap; iskola 1x-i: ebéd ~ 476 adag/nap (menzás). • Szociális ebéd házhozszállítás: ~69 adag/nap, szociális ebéd intézményben: ~22 adag/nap (a táblázati bontás szerint). A fenti mennyiségek becsült adatok, a tényleges teljesítés az ellátotti létszám és igények függvényében változhat; Ajánlatkérő a teljesítést a tényleges, igazolt igények alapján rendeli meg/veszi át. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) e) pont szerinti eredménytelenségi okot, és a 81.§ (4)-(5) bekezdése szerinti bírálatot. Ajánlatkérő a Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kizáró ok hiányát a https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek weboldalon ellenőrzi. Ajánlatkérő előírja 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4.§ (1) szerint a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján a) a tevékenységre vonatkozó, Éltv. szerinti FELIR azonosító meglétét, illetve b) a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítés eredményeinek benyújtását. Felhívjuk a figyelmet, hogy az eljárás a Kbt. 21.§ (2) bekezdés alapján a Harmadik Részt alkalmazva zajlik!
Közétkeztetés 2026
Budakalász Város Önkormányzatának minden olyan intézményére kiterjed a beszerzési igény, mely az intézményben vagy háhozszállítással közétkeztetési feladatokat lát el. Az eljárás közétkzetetési szolgáltatás beszerzésére irányul 2 éves, további két évvel meghosszabbítható szerződési idpszakra, és az eljárás eredményeként közétkzetetési szolgáltatási szerződés kerül megkötésre. Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben. Az étkezési napok számát, valamint az átlagmennyiségeket a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező ajánlati ártáblázat tartalmazza. Az ajánlati ártáblázatban megjelölt valamennyi étkezési típust biztosítani kell, az ott szereplő nettó adagár megjelölése kötelező. Az ellátó intézmények az alábbiak, mely egyben a szolgáltatási helyeket is jelenti: Budakalászi Bölcsőde, 2011 Budakalász Budai út 10. (székhely) Mályva Bölcsőde, 2011 Budakalász Mályva utca 1/b (Budakalászi Bölcsőde telephely) Budakalászi Nyitnikék Óvoda, 2011 Budakalász Pomázi út 3. (székhely) „A” épület Budakalászi Nyitnikék Óvoda, 2011 Budakalász Pomázi út 3. (székhely) „B” épület Budakalászi Nyitnikék Óvoda Szalonka utcai Tagintézménye, 2011 Budakalász Szalonka utca 1/A (Budakalászi Nyitnikék Óvoda telephely) Budakalászi Telepi Óvoda, 2011 Budakalász Mályva utca 1. (székhely) Patakpart Általános Iskola, 2011 Budakalász Klisovác utca 15. Kalász Suli Általános Iskola, 2011 Budakalász Budai út 54. Szentistvántelepi Általános Iskola, 2011 Budakalász, Martinovics utca 9. Kalászi Idősek Klubja, 2011 Budakalász Táncsics Mihály utca 19. + házhozszállítással érintett helyek Az intézményekben tálalókonyha működik. Nyertes Ajánlattevő biztosítja az ételek elkészítését, valamint a meghatározott időpontokban a szolgáltatási helyekre szállítását. Az ételek tálalását Ajánlatkérő biztosítja, Nyertes ajánlattevőtől függetlenül, de vele a szerződés teljesítése tekintetében mindenben együttműködve. Az intézményi létszámokat korcsoportonként a műszaki leírás és az ártáblázat tartalmazza. Nyertes Ajánlattevő a) az általános iskoláskorú gyermekek részére tanítási napokon napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), illetve napi egyszeri főétkezést, az iskolai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd), b) gimnáziumi iskolás korúak részére tanítási napokon napi egyszeri főétkezést (ebéd), c) óvodáskorú gyermekek részére napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), az óvodai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd) d) bölcsődés korú gyermekek részére napi egyszeri főétkezést (ebéd) és háromszori kisétkezést (reggeli, tízórai, uzsonna), a bölcsődei alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd) e) szociális intézmény részére napi egyszeri főétkezést (ebéd), szociális intézmény alkalmazottai részére egyszeri főétkezést (ebéd) illetve házhozszállítás napi egyszeri főétkezést (ebéd) köteles biztosítani. A napi adagszám átlag mennyiségétől történő eltérés esetei: a) A napi adagszám csökkenhet az iskolai osztályok intézményen kívüli programjai esetén és a betegségek miatti lemondások okán. b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés. c) A napi adagszám - a gyermeki, a tanulói igényekhez igazodva - az adott intézmény maximális létszámáig növekedhet az ellátási formára és étkezési típusra egyaránt Ajánlatkérő a kötelező közétkeztetési előírások legmagasabb értékében állapítja meg az igényelt adagmennyiségeket az alábbiak szerint: Nyertes Ajánlattevő köteles a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló EMMI rendeletben meghatározott adagolási előíráshoz képest bölcsődés korú (1-3 év) és óvodás korú (4-6 év) gyermekek számára, az EMMI rendelet szerint meghatározott tól-ig érték ételadagolási mennyiségeket felső határát köteles betartani . Nyertes Ajánlattevő köteles a szerződést úgy teljesíteni, hogy legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből származik. A közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. § (1) alapján a közétkeztetési szolgáltatásról szóló szerződésnek főzőkonyhánként tartalmaznia kell a beszerzett termék összértékén belül a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek, illetve a helyi élelmiszer termékek összesített arányát. Nyertes Ajánlattevő köteles a nyomonkövetési dokumentációjából külön jogszabály szerint elektronikus úton adatot szolgáltatni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ részére, a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező részletes műszaki dokumentációban foglalt kötelezettség teljesítésének igazolása céljából. Az adatszolgáltatás, valamint a Korm. rendelet 4.§ és 5. § szerint vállalt feltételek teljesülését külön jogszabály szerint kockázatbecslés alapján a NÉBIH, a táplálkozás-egészségügyi feltételek teljesülését a népegészségügyi hatóság ellenőrzi. A részletes előírásokat szerződési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza teljes részletességgel.