Élelmezési anyagok beszerzése
TŐKEHÚS
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 1. rész: TŐKEHÚS (Sertés) A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
BAROMFIHÚS
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 2. rész: BAROMFIHÚS A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
HÚSIPARI TERMÉKEK
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 3. rész: HÚSIPARI TERMÉKEK A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Tejtermékek 1.
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 4. rész: Tejtermékek 1. A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Tejtermékek 2.
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 5. rész: Tejtermékek 2. A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Tejtermék (mini margarin)
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 6. rész: Tejtermék (mini margarin) A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Tej
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 7. rész: Tej A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Szárazáru: befőttek, konzervek,lekvárok, fűszerek
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 8. rész: Szárazáru: befőttek, konzervek,lekvárok, fűszerek A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Szárazáru: ízesítők, malomipari termékek, cukor és
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 9. rész: Szárazáru: ízesítők, malomipari termékek, cukor és helyettesítők, édesipari termékek, instant termékek A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Szárazáru: olaj, tészta, ételalapok és ízesítők
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 10. rész: Szárazáru: olaj, tészta, ételalapok és ízesítők A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Gyümölcslé, ásványvíz
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 11. rész: Gyümölcslé, ásványvíz A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Halféleség
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 12. rész: Halféleség A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Mirelit termékek
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 13. rész: Mirelit termékek A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Tojás
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 14. rész: Tojás A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Szárazáru: szárazhüvelyesek
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 15. rész: Szárazáru: szárazhüvelyesek A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Sütőipari termékek
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 16. rész: Sütőipari termékek A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Bébiételek
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 17. rész: Bébiételek A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Friss zöldség, gyümölcs
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 18. rész: Friss zöldség, gyümölcs A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Friss zöldség: burgonya
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 19. rész: Friss zöldség: burgonya A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Táppszerek 1
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 20. rész: Táppszerek 1. A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Táppszerek 2
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 21. rész: Tápszerek 2. A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget -kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.
Táppszerek 3
Határidős adásvételi szerződés keretében különféle élelmiszertermékek beszerzése a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbiak szerint: 22. rész: Tápszerek 3. A fenti mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi igényét fedezik és tájékoztató jellegűek. A pontos mennyiségeket Ajánlatkérő ártáblázata tartalmazza. Ajánlatkérő az adott rész tekintetében megjelölt mennyiségek tekintetében (termékenként) +23% mértékű mennyiségi eltérést jogosult egyoldalúan érvényesíteni a szerződés időbeli hatálya alatt. Amennyiben a mennyiségi eltérés eredményeként a megjelölt mennyiség értékében nem egész szám keletkezik, Ajánlatkérő a kerekítés általános szabályai szerint jár el. Az egyes tételek részletes mennyiségeit, összetételeit és szakmai specifikációját a külön dokumentumként feltöltött műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlattevő által megajánlott egységárak a szerződés teljes időbeli hatálya alatt kötöttek azzal, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok III. fejezetét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint negyedévente egy alkalommal árindexálási lehetőséget biztosít. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a közvetlen költségeket, a munkadíjat, az összes anyag- és szállítási költséget, a bér- és a járulékos bérköltségeket, az árunak a szállítóeszközről történő le- és felrakodásának költségét, Ajánlatkérő helyiségébe történő berakodás költségét, továbbá mindazon költséget és díjat, ami a szerződés szerinti feladat hibamentes, hiánytalan, szabályos, szakszerű teljesítéshez szükséges. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Valamennyi, jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az Ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A műszaki követelmények részben meghatározott követelmények az egyes termékek tekintetében minimum elvárások. Ajánlattevő ezektől a jellemzőktől - Ajánlatkérő számára - kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termék megajánlhat - mely ajánlatot ajánlatkérő egyenértékű teljesítésként elfogad. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő, az adott termékre vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások legmagasabb szintű feltételeinek megfelelő, a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott előírásoknak eleget tevő termékekre tehet ajánlatot. A termékekkel kapcsolatosan az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentumokban leírtakat is. A megajánlott termékek adatainak pontos megadásával kapcsolatosan Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság D.225/9/2009 számú határozatára: „A Döntőbizottság álláspontja szerint egy meghatározott műszaki elvárást tartalmazó ajánlatkérői beszerzési igénynél kizárt annak lehetősége, hogy ajánlattevők ún. biankó ajánlatot tegyenek, azaz ne közöljék, hogy mely konkrét termékekkel fognak teljesíteni. Ez az elvárás a beszerzés tárgyából és jellegéből adódik, hiszen jelen eljárás tárgya árubeszerzés.” A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a fenti termékek leszállítása és a fuvareszközökről történő lerakása is. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az eseti megrendelés alapján történő szállítás időpontját megelőzően legalább 2 munkanappal korábban írásban jelezni Ajánlatkérő kapcsolattartója felé, hogy tudja-e az eseti megrendelésben meghatározott termékeket teljes körűen, a megrendelt mennyiségben szállítani. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő ajánlatában valamennyi megajánlott termék gyártmánylapját vagy gyártói termékleírását köteles becsatolni (gyártói termékleírás alatt Ajánlatkérő az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék jellemzőit összefoglaló dokumentumot érti). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok II. fejezete tartalmazza.